Kukucskálós süti

Délben ébredtem, addig álmodtam. Sokat, sokfélét. De ami megmaradt mostanáig, az az, hogy megálmodtam, hogy milyen lesz a jegygyűrűm. Álmomban nagyon tetszett. :) Nemsokára lesz a valóságban is. :))))

Ma is volt feszültség otthon. Anyának be van kötve a bal keze, apának a lába fáj. Ezért mi sütöttünk és mosogattunk. Ebből a sütés a nagy szám, kukucskálós sütit csináltunk, az egész család nagy kedvence, és még én is szeretem. Napközben megjavult a gépünk, nem tudom hogyan, de most megint bekapcsolt. Cserébe Tündié bekrepált. Fogalmam sincs mi a baja. Meg kéne tanulni gépet telepíteni. Meg be kéne invesztálni egy licenszes oprendszerbe. Én már átmentettem mindenemet a laptopra, ott épp rendszerezés alatt állnak, kéne egy kis idő, hogy mindent rendbe tegyek. De idő az sosincs.
Ja, kitűztük az eljegyzés dátumát, így hogy szétszórtan él a család az országban, nehéz megfelelő időpontot találni, hogy mindenki ott legyen, és így is csak a szűk család jön, és mi is alig vagyunk otthon.

Holnap korán indulok Pécsre, hogy találkozzak Petivel és hogy odaérjek a 6-órási próbára.

egy béna nap

5-kör feküdtem le, addig írtam az ajánlásokat és tudományos munkám összefoglalóit. Hülye voltam, nem kellett volna lefeküdnöm, tudhattam volna, hogy nem fogok tudni felkelni. Hát nem is sikerült. Délben ébredtem, addigra kellett volna leadni a szoctámot, meg a tudományos ösztöndíj pályázatot. Ne is beszéljünk a reggel 8-as Canisius előadásról. Lezuhanyoztam, és negyed 1-kor már a fénymásolóban voltam a cuccokat nyomtatni, onnan fél 1-kor szabadultam, majd rohantam az egyetemre, Isabelle ajánlásáért, és csak reménykedtem benne, hogy Canisiust még ott találom. Katsikassal is délre beszéltem meg egy találkát, tehát mindenhonnan csak egy fél órát késtem.
Ennek ellenére valami csoda folytán még nyitva volt a tanszéki titkárság, ahonnan elhoztam az ajánlást, Canisiust pedig órán zaklattuk, hogy írja alá az ajánlásomat, amit nem is olvasott el-húzta a száját, de végül aláírta, eztán minden dokumentum. Aztán Timivel és Katsival ebéd, utána Timivel beszélgettem, majd haza, mosogatni és összepakolni, 4-kor vissza az egyetemre, utána irány a fél 5-ös busz. Egy nagyon kényelmetlen hazaút, otthoni hangoskodás, és nemsokára remélhetőleg lefekvés.
Canisius előtt nagyon ég a fejem, hiányolt az órán, meg leszúrt, hogy miért olyan későn mentem az egyetemre. Jövő héten meg akarom vele beszélni, mert tényleg nagyon szégyellem magam.

Már csak Petire várok ezután a nagyon béna nap után. Remélem tudok vele beszélni.

Intézményi szakmai, tudományos ösztöndíj

Egy óra, és még mindig a DJKB-s pályázattal szenvedek. Hogy írjak ajánlást magamról? Ha eddig elfoglalt voltam egy félévben, akkor most leszek csak igazán elfoglalt. Jövő héten FEEK-re megyek szinkrontolmácsolni, ha minden igaz, közben hospitálás, majd március 9-től tanítok a Babitsban a 9.c-ben. Biztos várják már. Ezzel párhuzamosan heti két próba, OTDK hajrá, diplomamunka, és nagy reménykedés, hogy kapok ösztöndíjat Jena-ba. Ja, és a jövő héttől a Táncoló Egyetem. De a hetek így legalább gyorsabban telnek, és valamelyest enyhítik Peti hiányát, de csak egy kicsit. A hétvégék ezért minden szempontból életmentőek.
Minden nap sorra veszem a napi, holnapi, heti, jövőheti, félévi teendőket. Most, hogy mára a végére értem, és valószínű kihagytam valamit, megyek és megpróbálom megfelelően ajánlani magam.

I'm back...

És mivel is térhetnék vissza fél év után, mint egy jó kis egyetemi mókával. Hétfőn kolbásztöltő verseny volt az egyetemen. A csapatunkat "COCAPOKALIPSZIS"-nek hívták. Nem kevés elszántsággal, fűtőanyaggal, csípőspaprikával és citrommal (!) álltunk neki dél körül az 5 kilónyi darált kolbászalapanyagnak...

Városi (szakács foglalkozású) csapatkapitányunk, Balázs, nem tágított a gondolattól, hogy kolbászunkat különféle növényekkel (alma, uborka, citrom) ízesítsük. De csak amikor a cigányok nem figyeltek.

Hogy szó ne érje a ház elejét, mindenki kivette a maga részét a gyúrásban, szigorúan "large" méretű -gyógyszertári!- gumikesztyűben. Mert az különben is megvéd ilyenkor a röpködő húscafatoktól.

De elkészült a nagy mű, az alkotók meg erősen nekiálltak pihenni. Mégsem volt lehetőségem a szerintem igencsak ízetlenre sikerült kolbászba plusz 10 dkg csípőset csempészni - valaki mindig résen volt...

Két Esztivel nekiláttunk a feladat oroszlánrészéhez: elkezdtünk kolbászt tölteni. Fiúk eközben vagy a poharukba kapaszkodtak erősen vagy a fényképezőgépbe. Talán jobb így...

Valamikor aztán jött az ötlet, hogy ne várjunk a sátras sütögetésre, hanem hozzuk fel hozzánk, és használjuk a teljesen befogadóképes sütőnket és lakásunkat kolbászaink elkészítésére. Már teleportálni sem volt könnyű...

Ha jobban megnézem a képet, Eszti elmehetne mikulásnak. Sok mindenki örülne a puttonyának. Az én "zsákomban" viszont csak uborka és mustár volt :(

De aztán profi módon nekiláttunk a kolbászsütésnek. Többé-kevésbé jól sikerült.



Itt többé...

...itt kevésbé... Kicsit befüstöltünk az az igazság...

...de tényleg ehető lett. Végül becsődült hozzánk vagy 15 ember megkajálni munkánk gyümölcsét, hihetetlen csoda folytán 6 órakor enyhe modoromban kiürítettem a lakást, hogy odaérjek színjátszóra, ami minden igyekezetem ellenére meghiúsult... :( Andris ugyanis, aki a Táncoló Egyetemre ment feljelenkezni közös táncóránkra, lelépett, anélkül, hogy kulcsot, pénzt vagy telefont vitt volna magával. Gondoltam illene viszonoznom a gesztust, ezért pofátlanság lett volna lelépni, és kizárni otthonról. Ezért otthon dekkoltam a próba helyett, de a haverok azért nem hagytak magamra :) Mónika sajnos ezúttal sem úszta meg...

Kolbászreceptet ne kérdezzetek, volt benne minden, ami az asztalon volt, mégis minden kevés lett. Szerintem. Meg a zsűri szerint is, különben most tudnám, hogy mit kapott az I.-III. helyezett. Majd legközelebb!